A
legősibb textilanyag, amit gyapjúból erős
gyúrással víz
segítségével a
"nemezeléssel" kapunk. A nemez szó
iráni /perzsa/
eredetű és jelentése "ver", a nemezt
készítésénél
ugyanis
összedöngölik, "összeverik",
illetve
kallálják
/összegyúrják/.
Hazája Közép és
Belső-Ázsia, de
ismerték Anatóliától a
Balkánon
át egészen Európának azon
részéig ahol
juhtenyésztéssel foglalkoztak.
Ázsia legelőin kevés a fa, viszont
gyapjú van
elegendő mennyiségben. A nomád
életformához
igazodó anyagot kellett találni, ami
könnyen
mozdítható,
szállítható és
tartós, kevés szerszámra van
szükség
előállításához, ez a nemez.
Ahol még
az állattenyésztés és a
nomád
életforma valamilyen módon fennmaradt, ott
még ma
is készülnek ezzel a technikával
használati
tárgyak.
A nomád
népek
életének szerves része a
nemezkészítés és
kultúrájuknak is részét
képezi.
Szertartásaikban igen fontos helyet foglal el a nemez. A
nemeznek mágikus erőt tulajdonítottak. Nemezből
kivágott és kivarrt istenek
óvták a jurta
lakóit, melyeket a jurták falain
felfüggesztve
találunk.Úgy tartották, a nemezen
alvás
erőt ad. A sámánkultusszal kapcsolatos
tárgyak
szintén nemezből készültek . Nemezből
készült nemezidolok vigyázták
életüket, fohászkodtak
hozzájuk. Az
Altáj lábainál, Pazirikban,1993-ban
feltártak egy temetkezési helyet. Itt
találtak
négy nemezből készült
hattyút, melyek
valószínűleg mágikus
szimbólumok voltak. A
törzsfőket nemezen emelték magasba
megválasztásukkor, és a menyasszonyok
is
nemezszőnyegen ültek a szertartás alatt. Ha valaki
hosszú útra indult, nemezszőnyegre
ültették,
hogy utazása során szerencsével
járjon. A
fehér nemez a legértékesebb, a
tisztelet jele volt.
Belső-Ázsiában
mindig az asszonyok feladata volt a
nemezkészítés.
Minden évben a megfelelő időben, még ma is ők
készítik családjaik
számára a
szükséges nemeztakarókat. A
készítés technikája mit sem
változott az idők folyamán,
mintakincsükben helyi
sajátosságok, hagyományok
érvényesülnek. Az asszonyok őrzik a
nemez
szellemiségét, és adják
tovább
még ma is lányaiknak a
nemezkészítés
tudományát. A kisebb lánygyermekek
anyjuk mellett
megtanulják a nemezkészítés
minden
mozzanatát és 8-10 éves korukban
már ők is
el tudnak készíteni egy kisebb
takarót. Mire
férjhez mentek addigra maguk
készítették el
a hozományukat képező nemeztakarókat
is.
A takarók kalákában
készülnek,
rokonok, szomszédok jönnek segíteni.
Igen
nehéz munka egy takaró
elkészítése,
jól jön minden segítő kéz.
Évente 5-6
nemez készül családonként. A
gyapjút
maguk készítik elő nemezeléshez. A
nemezek
általában kétoldalasak. A
kevésbé
mintás oldalt használják
hétköznapokon, a díszesebb oldalt
ünnepnapokon.
Ezeket a takarókat vagy az ágyak
letakarásához, vagy a földre szőnyegnek
használták. A legősibb minták a Nap
és a
Hold volt, de mindenkinek meg voltak a maga mintái, amik a
hagyományokon alapultak. A fehér színű
nemez a
legritkább és a
legértékesebb. Leggyakoribb
színek a narancssárga, a vörös
és a
barna voltak.
Törökországban
mesteremberek, a "kececik"
készítik a nemezt többnyire
megrendelés
alapján. A nemezkészítés
hagyománya
apáról fiúra száll.
Kizárólag
férfiak dolgoznak ezekben a műhelyekben és
néhol
még archaikus eszközöket
használnak a
gyapjú előkészítése
során.
Elsősorban takarókat, szőnyegeket, izzasztókat
/nyereg
alá való takarókat/
készítenek, de
mellény, kalap cipőbetét is
készül nemezből.
A híres konyai táncoló dervisek
jellegzetes magas
süvege is nemezből készül. Egy egy
területre
jellemző motívumok kialakultak. A mester
előrajzolás
nélkül, fejből rakja ki a mintát,
sokszor még
a megrendelő nevét is beleírva. A
gyapjút
vásárokon szerzik be vagy a megrendelő maga
viszi.
Néhol még a festést is
festőnövényekkel végzik, bár
lényegesen több idő szükséges
hozzá.
Mivel Törökországban még mindig
foglalkoznak juh tenyésztéssel, és
mert a török emberek igen
hagyománytisztelők, még napjainkban is
találunk nemezkészítő műhelyeket,
mestereket, bár számuk fokozatosan
csökken.
A nemez
napjainkban
Napjainkban
újra felfedezzük a nemezt. A nemez, mint anyag
újjáéled a lelkes kezek alatt. Ebben a
rohanó világban egy nemezből
készült tárgy a melegséget,
nyugalmat hozza el gazdájának. A nemez
megállítja az időt, időtlen.
Jó, egy nemez tulajdonosának lenni, legyen az egy
tarsoly, egy játék, egy sapka. Elég
kézbe
venni és szinte érezni a belőle
áradó
békét. Tapintása puha, kellemes,
hívogat,
vegyél magadra, használj!
Magyarországon Nagy Mari és Vidák
István
tűzte ki céljául a nemezelés
újra
élesztését,
elterjesztését,
megismertetését. Keresik a
nemezkészítés titkait, a mestereket, a
technikákat. Ebben a témában
már
számos könyvet megjelentettek, amit melegen
ajánlunk
mindenki figyelmébe.
A népi iparművészek, kézművesek,
iparművészek is felfedezték a nemezt, mint
anyagot. Nemezből készült munkáik
melegséget sugároznak. Általuk a
mindennapokban jelenik meg a nemez. Munkáik
felhívják a figyelmet arra, hogy a nemeznek helye
van a mai világban.
Otthonunkban szinte mindenhol használhatjuk. Lehet
lakásdísz, falikép, esetleg
takaró. Hasznát vesszük a
konyhában mint sütőkesztyű, utazáshoz
nyakpárna készülhet belőle.
A gyerekek nagyon szeretik a nemezből készült
játékokat, labdát, mackót,
párnácskát.
Készülhet belőle gyerekkönyv, egyszerű
mintákkal az oldalain, összefűzve. Elnyűhetetlen.
Hordhatjuk magunkon, lehet medál, karkötősapka,
kalap,
mellény, táska. Használhatjuk mint
tolltartót, szemüvegtokot,
cigarettatartót,
mobiltartót. Készíthetünk
belőle
pénztárcát,
újságtartót,
könyvborítót.
Ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem. Hiszen lehet pocsolni
készítése közben, lehet
jó
szappanhabot csinálni, nem baj, ha vizesek lesznek. Nem baj
"ha
nem tud rajzolni", ez nem kell hozzá. A kis ujjak
ügyesednek, a minták
kitalálása, a
színek összeválogatása a
kreativitást,
a szín és forma világot fejleszti.
Dolgozhatnak
egyedül, vagy kalákában is
akár bevonva a
család többi tagját is. Egy
nemezeléssel
eltöltött nap ugyan fáradságos,
de a
végeredmény magáért
beszél.
Különleges tulajdonságának
köszönhetően az ipar is sok helyen
használja.
Elsősorban hőállóságát
használja ki,
a tűzoltók, a kohászok
védőruháit
készítik ebből az anyagból korszerű
eljárással. Színházak
függönyei
lángállósága miatt
készül ebből
az anyagból.
A nemez készítését
mindenkinek melegen ajánljuk, hiszen akár otthon
is kivitelezhető. Nem igényel drága
eszközöket és a sok
munkáért cserébe egy magunk
készítette nemez tulajdonosai lehetünk.
|